Menü Bezárás

Hova lettek a barátaim?

Jön az ünnep, számba vesszük, kinek is kell ajándékot beszerezni.
Megdöbbenünk, hogy elkoptak a barátságaink. Egyedül maradtunk. Miért?
Mert mételyes szívóssággal a nárcisztikus párunk elszipkázta őket. Manipulációval ő lett a cukorfiú és a régi barátaink már csak vele kommunikálnak. A rokonainkat elvadította tőlünk.
Bevillannak az emlékképek:
Igen, amikor a szülői háznál voltunk, ő megalázott előttük igazságtalanul. Hiába tiltakoztam, szemérmesen mosolyogtak csak, de elhitték a gyalázkodását, mert ő olyan meggyőzően tud állítani mindent. Szerinte nem jól nevelem a gyereket, nem tudom beosztani a pénzt, nem főzök és ezer hasonló. Nélküle meghalna a család. Tudsz ilyet mondani, ami veled is megtörtént?
Amikor a barátnőim itt voltak, valótlanul állította, hogy én fintorgok, mikor telefonon beszélek velük, hogy azt mondtam, a barátnőm gyereke soha nem lesz értelmes. Nem volt igaz, soha nem is gondoltam ilyet, de hiába a kiáltó tagadásom, ő a domináns, neki hisznek. Egy normális ember kitalálni sem tudna olyanokat, amiket ő határozottan állít. Bájmosolyával, humorával rejtetten összeesküvést akar kicsikarni lánykori barátnődtől? Mögötted összenevet vele – a te károdra. Észrevettél már hasonlót? Hamarosan itt a december, űzd el az eddigi szégyened, értsd meg, hogy nincs okod a háttérbe húzódni és hívd meg a barátaid. Ne hagyd, hogy elvegye tőled azokat, akiktől megértést, szeretet kaphatsz. Tudatosítsd magadban, hogy ő ezt szándékosan teszi veled. És védd meg a határaid!

Ez a karácsonyod más lesz, mint az eddigiek. Ragaszkodni fogsz a saját akaratodhoz! Legyőzve a sértéseket, emelt fővel, örömmel leszel a számodra kedves társaságodban. Kívánom, hogy megvalósítsd!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

A sütik nem okoznak problémát a Felhasználónál. Az Elfogad gombra kell kattintani. Köszönöm! További információ

Az Elfogad gombra kattintással a sütik használata aktiválódik, de ez a Felhasználónál semmilyen káros következménnyel nem jár.

Bezárás